Dalok története szóban és zenében


RockDélelőtt - 2017.05.29

Rob Zombie: Dragula

Miután a `90-es évek első felének egyik legnépszerűbb rockbandája, a White Zombie 1996 után parkolópályára állt, az extravagáns frontember, Rob Zombie először a shock rock legenda Alice Cooperrel készített el egy duettet az X-akták című sikersorozat egyik filmzene albumára, majd hamarosan nekilátott első szólólemeze elkészítésének.



A Hellbilly Deluxe címen végül 1998 augusztusában napvilágot látott album olyan témái, mint a gyilkosság, a káosz és a természetfeletti erők, mind-mind Zombie klasszikus horrorfilmek iránti rajongásából fakadtak, zeneileg pedig az anyag leginkább a heavy metal és az elektronikus zene keverékének volt tekinthető.

Természetesen ebben a szellemben fogant az énekes azóta is egyik legnagyobb slágerének tartott Dragula is, melynek címét a hatvanas évek kultikus TV-sorozata, a szörnycsalád életét bemutató The Munsters ihlette. A sorozatban ugyanis a nagypapa, Dracula gróf versenyautóját nevezték így, de a dal kezdősorát szintén egy horrorból, a Holtak városa című 1960-as klasszikusból emelte át az ikonikus énekes.

A szám Zombie elmondása szerint a lemez egyik utolsó darabjaként készült el, így amilyen egyszerűen tető alá hozták, olyan könnyen le is maradhatott volna a korongról. Szerencsére azonban nem így történt és az album első kislemezeként hatalmas siker lett, feljutott a slágerlistákra az óceán mindkét oldalán. Több mint 700.000 darab kelt el belőle csak az Egyesült Államokban, ami nagyban hozzájárult az album 3 milliós eladásaihoz is.

A hozzá készült MTV-kedvenc videoklipben is több horror utalás volt felfedezhető, a dal maga pedig a Kéz-őrület című tinihorrorban és a Mátrix című őrületes kasszasikerben is hallható volt. Ezen kívül számos videojátékban is felcsendült már az évek során és most nálunk is ez szól majd. Jön Rob Zombie és a Dragula.



Rádió Rock 95.8, minden, ami




További Rob Zombie cikkek a radiorock958.hu-n:




Hozzászólások



Ezt láttad már?

The Dandy Warhols
Cheap Trick
Alapi István
 

VENDÉGÜNK LESZ